Mini Talent születésnap a BlazePoddal
Jobb helyet nem is találhatott volna a Mini Talent Sportegyesület arra, hogy méltóképpen megünnepeljék fennállásuk 5. évfordulóját. A vecsési rendezvényközpont nemcsak alkalmas volt az odalátogatók kényelmes befogadására, de még a BlazePodnak is külön részt biztosítottak, melyet ezúton is köszönünk.

Az esemény rendezői nagyon hasonlóan vélekednek arról, hogy milyen megközelítésből szeretnék végezni a gyerekek fejlesztését. Főleg a kognitív és koordinációs képességek kiemelésére törekednek egybevonva külső eszközökkel, mint labda, sporteszközök és akár a BlazePod.

15:00 körül, amikor még csak kezdetét vette a rendezvény, kíváncsi tekintetek tucatját láttuk és néhány bátor jelentkező akadt is, akik ki szerették próbálni ezt a kis "világító csodát". Ahogy ezt a többi kis lurkó is észrevette, kiszakadt az érdeklődési zsák és máris arra lettünk figyelmesek, hogy kígyózó sorok állnak körülöttünk, hogy pár másodpercre élvezhessék a sporteszközeink előnyeit.

Meg is ragadtuk az alkalmat, hogy kicsit beszámoljunk arról, hogy nyereményjátékokkal is készültünk a gyerekeknek. Óriási volt a nyerni akarás, ugyanis volt aki 4-5x is sorba állt, csak azért, hogy a többiek fölé kerekedhessen. Minden gyerkőc nagyszerű teljesítményt végzett és látszott rajtuk, hogy a Mini Talent Sportegyesület már bizonyos alapokat lefektetett náluk, így már nem is tűnt olyan furcsának a sokszor meglepően jó eredmény.
Azonban a gyermeki-én nemcsak a fiatal generációban van meg. A versenyszellem és a szórakozási vágy ugyanúgy a felnőttekben is megjelenik, így nem kellett sok idő, hogy az első szülő megkérdezze tőlünk: "Mi is kipróbálhatjuk?"
A BlazePod egy innovatív sporteszköz, ami nagymértékben fejleszti a kognitív - reakcióidő, térbeli tájékozódás, koncentráció - képességeket és minden korosztály számára kiemelten ajánlott. Legyen az profi sportoló, mozogni vágyó, vagy éppen a járást tanuló kisgyermek, mindenki ugyanúgy élvezheti a BlazePod adta előnyöket. Éppen ezért, amikor az első idősebb érdeklődők is megjelentek, mi két kézzel tapsoltunk az örömtől és - több se kellett - ki is hívtuk őket versenyezni.

Bearanyozta a hetünket-hónapunkat ez a hétvégi kiruccanás Vecsésre és örültünk, hogy ennyi embernek tetszett az, ami képviselünk. Reméljük, hogy a közeljövőben egyre több közös szervezésű eseményen vehetünk részt és az országban mindenki szekrényében ott lesz egy Pod, ami alig várja, hogy tulajdonosa megérinthesse, hogy elkezdje az edzést.

Vigyázz, Kész, Reagálj!